SZTE JATIK

Vidéken az SZTE a legnépszerűbb

A tavalyinál csaknem 25 százalékkal többen, 17 619-an jelentkeztek a Szegedi Tudományegyetemre, ezzel ismét az SZTE a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmény, és az országos rangsorban is – az ELTE mögött – a második.

Az SZTE-t első helyen 9933-an jelölték meg, nappali tagozaton alap- vagy osztatlan képzésre 11 571-en jelentkeztek, mesterképzésen 2566-an kívánnak továbbtanulni, államilag támogatott formában pedig 15 640 diák tervezi tanulmányait ősztől Szegeden. A jelentkezők számát tekintve – több mint ötezer felvételizővel – a legnépszerűbb kar a bölcsészettudományi, a második – 4212 tovább tanulni szándékozóval – a TTIK, s dobogós még a JGYPK is 3880 leendő gólyával.

Az országos adatokat vizsgálva kiderül, hogy idén 127 500-an adtak be felsőoktatási felvételi jelentkezést, ami mintegy 30 százalékkal több, mint 2008-ban. A legtöbb felvételiző a 19 és 21 év közötti korosztályból került ki, és még a 43 évnél öregebbek között is akad, aki továbbtanulna. Érdekes adat, hogy a 89 ezer idén érettségiző diák közül több mint 53 ezren felvételiztek a 2009 szeptemberében induló képzések valamelyikére.

Alapképzésre 90 600-en, egységes, osztatlan képzésre 10 200-en, felsőfokú szakképzésre 6 500-an, mesterképzésre 17 000-en jelentkeztek első helyen. Ezek 70 százaléka nappali tagozatra szól, míg esti képzéseket csupán a felvételizők egy százaléka jelölt meg. Államilag támogatott képzésen 2009 szeptemberében 56 ezer hely van, ehhez képest első helyen 93 ezer jelentkezést adtak be – összesen pedig 285 ezret – valamely intézmény államilag támogatott szakára.

Az idei 127 500 felvételiző összesen 417 800 jelentkezést adott be, így egy ember átlagosan több mint három helyet jelölt meg (pontosan 3,28-at). Tavaly ez a szám 3,93 volt.
Idén több mint 47 ezren voltak, akik a jelentkezés elektronikus formáját választották. Ez az összes jelentkezőnek csaknem a 40 százaléka, míg tavaly ez az arány csak körülbelül 10 százalék volt. Érdekesség, hogy az e-felvételit igénybe vevők a korábbi években nem a legfiatalabb korosztályból kerültek ki, azonban ez az arány idén változott.

Idén a legnépszerűbbek a gazdaságtudományi képzések voltak, ez a terület első helyen összesen 22 917 felvételizőt vonzott. Őket követik azok, összesen 14 854-en, akik a műszaki terület valamely szakját jelölték meg első helyen. A legnagyobb túljelentkezés a nemzetvédelmi és katonai képzések államilag támogatott formájánál van, ahol is az arány 10,7 százalék (Azaz 10 százalékkal többen jelentkeztek, mint ahány hely van). A legnépszerűbb szak a gazdálkodás és menedzsment, ezt követi a kommunikáció és médiatudomány, illetve a jogász.

A mesterképzésekre idén 28 ezren – közülük körülbelül 14 ezren első helyen – jelentkeztek, míg a felvehető hallgatók száma 21 ezer. A mesterképzésre jelentkezők körében a pedagógusképzés és a bölcsészettudományok voltak a legnépszerűbbek, illetve 52 százalékuk választotta a levelező munkarendet.
A ponthatárokat előreláthatólag július 23-án állapítják meg, így majd ekkor derül ki, hogy kit melyik intézmény mely szakára vettek fel.
 

SZEGY

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Balogh_LaszloBalog László - ETSZK, gyógytornász

Világ életemben az egészségügy iránt vonzódtam. Talán ezért jelentkeztem először biológia szakra, ami nem vált be. Később gyógymasszőrködéssel foglalkoztam, ott ismertem meg nagyon sok olyan embert, akik az SZTE ETSZK gyógytornász szakára járnak. Megtetszett a tudás, amit ők képviselnek, ezért eldöntöttem, hogy én is ide akarok járni. Azért a Szegedi Tudományegyetemet választottam, mert itt olyan gyakorlatorientált a gyógytornászképzés, mint sehol máshol az országban. A gólyatábor és kari bulik is nagyon jók, összességében mindennel meg vagyok elégedve.




Amer BatshoneAmer Batshone – GTK – International economy and business

Nálam az elsődleges szempont az volt, hogy Európában szerettem volna tanulni. Így találtam rá a Szegedi Tudományegyetemre, hiszen nagyon jó hírnévvel rendelkezik. A képzési területemről is azt hallottam, és most már tapasztaltam is, hogy nagyon színvonalas az oktatás, és megbecsülik a diplomát, amit itt szerzünk. Emellett nagyon olcsó itt az élet, úgyhogy megéri itt egyetemistának lenni.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.