Tanulj szerepjáték közben vállalatirányítást!

Szakítva az egyetemek merev hagyományaival a Szegedi Tudományegyetem rendhagyó tanulmányi versenyt és nyílt napot szervez középiskolás tanulók részére. A Gazdaságtudományi Kar elektronikus oktatási rendszerén meghirdetett online tanulmányi verseny keretébena leendő közgazdászok egy rendkívül életszerű, mégis képzeletbeli világban – Moan és Ursia piacán – szerepjáték közben bizonyíthatják gazdasági és pénzügyi rátermettségüket.  
A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar CooSpace rendszerén meghirdetett országos tanulmányi versenyre a szervezők 2008. november 25-ig várják minden olyan középiskolás diák jelentkezését, akik játék közben szeretnék kipróbálni egy vállalat irányítását. 
A kétfordulós szerepjáték célja, hogy a versenyzők a megadott információk alapján életszerű döntéseket hozzanak, és minél nagyobb profitot szerezzenek. A frissen kinevezett vezérigazgatók feladata lesz, hogy a szükséges eszközök beszerzése után termékeket állítsanak elő, és azokat eladják a fantáziakontinensen található két ország, Moan és Ursia piacán. A játék során azonban az életben is felmerülő problémák nehezítik az előrejutást, melyek megoldása nagyfokú kreativitást és stratégiai gondolkodást igényel a diákoktól.
A legjobban teljesítő 28 „vállalatvezető” 2008. december 15-én a Gazdaságtudományi Kar nyílt napján mérkőzhet meg a fődíjért: egy értékes laptopért. Ugyanakkor a nyílt nap az online tanulmányi verseny eredményhirdetésén kívül más érdekes programot is kínál majd, hiszen a klasszikusnak számító kari bemutatkozáson túl nagy hangsúlyt kap az egyetemi élet és légkör bemutatása is. Így például a látogatóknak lehetősége lesz a hallgatókat és a HÖK tagjait is megkérdezni tanulmányi és „egyéb” tapasztalataikról és – rövid regisztrációt követően – bárki kipróbálhatja az elektronikus oktatási rendszer, a CooSpace működését, amit minden GTK-s hallgató használ.
„A rendhagyó verseny célja, hogy gyakorlatorientált képzési szemléletünket és az elektronikus oktatási rendszert a diákok játékos formában már a középiskolában is megismerjék. A nyílt nap ugyanakkor szakítva az eddigi hagyományokkal teljesen megnyitja új épületünk kapuit a középiskolásoknak, egy kis ízelítőt adva az egyetemista életből és a GTK-s életérzésből. Ennek szellemében lesznek szakspecifikus előadások, lehet menni a Tanulmányi Osztályra felvételi ügyekben, lehet kérdezgetni felsőbb évfolyamosokat, és bemutatkoznak a hallgatói szervezetek is” – hangsúlyozza Szakál Péter, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar hivatalvezetője.  
SZEGY

esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Higi_CsillaHigi Csilla – BBMK, zenetanár (ütőhangszer)

Óvodás korom óta zenélek, így már a kezdetektől egyértelmű volt, hogy ezen a vonalon megyek tovább. Hódmezővásárhelyen lakom, ezért az egyetem közelsége fontos szempont volt. A gyerekeket is nagyon szeretem, ezért választottam a zenetanár-képzést. Korábban több szegedi zenészbarátom mesélte, hogy milyen jó koncerteket, rendezvényeket szerveznek Szegeden, ez is vonzott a városban. Szerintem az SZTE sok lehetőséget biztosít a zenészként való érvényesüléshez.


meszaros-adriannaMészáros Adrianna – GTK: kereskedelem és marketing

Vajdasági vagyok, azért is szeretem Szegedet, mert sok mindenben hasonlít Szabadkára. Ismerősöktől rengeteg jót hallottam már az egyetemről, amit most saját bőrömön is tapasztalok. A kar számos ösztöndíjjal támogatja a legtehetségesebb diákokat és lehetőséget biztosít a gyakorlatszerzésre is. Kedvencem a kari sportnap, mert itt nemcsak mozoghatok, de a csapatjátékok segítenek a beilleszkedésben is.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.