EFMD Accredited

Sikeres EFMD akkreditációs folyamatot zárt le az SZTE GTK

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar angol nyelvű gazdálkodás és menedzsment alapszakja elnyerte a képzések minőségének fejlesztését és fenntartását célzó European Foundation for Management Development (EFMD) elit szervezet nemzetközi akkreditációját.

Nagy elismerésben részesült a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara: angol nyelvű gazdálkodás és menedzsment alapszakja elnyerte a képzések minőségének fejlesztését és fenntartását célzó European Foundation for Management Development (EFMD) elit szervezet nemzetközi akkreditációját. Magyarországon csupán három egyetem, Európa szerte pedig mindössze 112 képzési program rendelkezik ezzel az elismeréssel.

Kovács Péter, a kar dékánja elmondta, hogy elkötelezettek a folyamatos fejlődés és a minőségfejlesztés mellett. – A sikeres akkreditáció arra ösztönöz bennünket, hogy további erőfeszítéseket tegyünk, illetve bizonyítsuk, hogy méltóak vagyunk az elismerésre. Ez az eredmény hozzájárul nemzetközi láthatóságunk, elismertségünk növekedéséhez. Ez a siker a kar közösségének, kollégáinak, hallgatóinak, alumnusainak, partnereinek közös sikere, mindenki támogatását köszönjük – fogalmazott a GTK dékánja.

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Zadori_BenceZádori Bence – BTK – Kommunikáció-és médiatudomány

Szeged az Alföld fővárosa. Nem olyan nagy és túlcifrázott, mint Budapest, és ez az élmények, az ismerkedés javára szolgál. AZ SZTE pedig sokkal gyakorlatiasabb képzést ad a legtöbb egyetemnél, ami a választott szakom (kommunikáció- és médiatudomány) számára elengedhetetlen. És hogy miért a #sztekomm? Mert túlságosan érdekel a világ és ezt itt különösen díjazzák.

 


Nagy_EvelinNagy Evelin - GYTK, gyógyszerész

Idehaza Szegeden a legszínvonalasabb a gyógyszerészképzés, ezért is jöttem az SZTE-re az ország másik feléből. Jók a tapasztalataim, bár nagyon nehéz, sokat kell tanulni, de végig lehet csinálni. Gyógyszerészekből hiány van, így ha végzünk, garantált, hogy el tudunk a diplománkkal helyezkedni.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.