MI_foto

Mesterséges intelligencia tábor az SZTE-n

Az SZTE TTIK Informatikai Intézete 2022. augusztus 22. és 24. között Mesterséges Intelligencia Nyári Tábort szervez középiskolásoknak és tanáraiknak.

A tábor célja, hogy a diákok és kísérő tanáraik kézzelfogható tudásra tegyenek szert, amely segít megérteni ezt a mindenki által használt, de csak kevesek által értett területet. A résztvevők a három nap alatt számos érdekes előadáson vehetnek részt, ahol az SZTE TTIK mesterséges intelligencia kutatói és a területen dolgozó szakemberek közérthetően magyarázzák el mi is az a mesterséges intelligencia, hol és hogyan alkalmazzák, és merre is tart ez a tudomány. Az előadások mellett workshopokon kézzelfogható példákon keresztül ismerkednek meg a mesterséges intelligencia programozásának alapjaival, valamint belekóstolhatnak az SZTE TTIK mesterséges intelligencia képzésébe.

A tábort 2022. augusztus 22-én, hétfőn 12 óra 45 perckor Dr. Farkas Richárd nyitja meg a Bolyai épület 2. emeleti díszelőadójában. A részletes program itt érhető el.

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


bulik-patrikBulik Patrik – MK: műszaki menedzser

A szakmai gyakorlattal és a duális képzés bevezetésével már egyetemistaként lehetőségünk nyílik valódi munkatapasztalat szerzésére. Nyelvtanulásra is kiválóan alkalmas az SZTE, hallgatóként megannyi ösztöndíjra pályázhatunk a világ számos országába. Az egyetemi élet szerves része persze a kikapcsolódás is, melyhez sportolási, kulturális lehetőségeket és kedvezményes belépőket biztosítanak.




Sokacz_ZsofiaSokacz Zsófia - SZTE-BBMK

Kiskoromban nagyon szerettem a zenét, zongorázni kezdtem, majd kilenc évesen eldöntöttem, hogy zongorista leszek. Egy zenei táborban ismerkedtem meg az akkori tanárommal, általa pedig a jelenlegi zongoratanárnőmmel. Nekik köszönhetem, hogy felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra. Szeged mindig is vonzott, hisz gyönyörű város és több barátom is tanul itt. Zenepedagógia és zenepszichológia mellett, tanításgyakorlatunk is van, így általános és középiskolásokat oktathatunk. Az itt töltött éveim alatt szenvedélyemmé vált a tanítás. A jövőben, zeneiskolában szeretnék dolgozni.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.