nyito_start_2019

Július 12-ig lehet pályázni az SZTE START ösztöndíjra

Idén is meghirdette SZTE START ösztöndíjprogramját a Szegedi Tudományegyetem, mellyel azokat a tehetséges, végzős középiskolai diákokat kívánják támogatni, akik idén első helyen jelentkeztek az SZTE valamely képzésére. A program célja, hogy a diákok számára segítse az átmenetet a középfokú- és felsőoktatás között. Az ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, a jelentkezési határidő: 2019. július 12-e.

A brit Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási listáján a legjobb magyar egyetemként rangsorolt Szegedi Tudományegyetem kiemelt célja a tehetséggondozás. Éppen ezért az intézmény fontosnak tartja, hogy az arra érdemes diákok a középiskola – egyetem váltás folyamatát kibontakozásuk újabb lehetőségeként élhessék meg. A Szegedi Tudományegyetem ennek érdekében 2018-ban elindította az „SZTE START Tehetséggondozó Programot".


A program közvetlen kedvezményezettjei azok a 12. évfolyamos középiskolás diákok, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem valamely képzésére, és oda felvételt nyernek. A felsőoktatási jelentkezési sorrenden csak egyetlen alkalommal módosíthatnak a jelentkezők, legkésőbb 2019. július 12-ig.

 

Akár 100.000 forint egyszeri támogatás

 

Az ösztöndíj összege személyenként minimum 50.000, maximum 100.000 forint, amelyet várhatóan több száz középiskolás diák nyer el. Az odaítélt ösztöndíjat – a SZTE-re történt beiratkozás után – az egyetem egy összegben folyósítja. Az ösztöndíjasok azonban nem csak egyszeri pénzjuttatást, hanem egyben az egyetemi beilleszkedését segítő mentori támogatást és Tehetség hálózati tagságot kapnak, továbbá részt vehetnek a szakmai fejlődésüket segítő speciális kurzusokon, ingyenesen használhatják a Tehetség könyvtárat, valamint igénybe vehetik az SZTE Tehetségpont kedvezményrendszerét is. Az ösztöndíj odaítélésénél az SZTE az alábbi szempontokat veszi figyelembe: tanulmányi átlag, érettségi eredmény, nyelvismeret, szakmai versenyeken nyújtott teljesítmény.

 

Tömegközlekedési bérlet, tankönyv- és jegyzettámogatás, további ösztöndíjak

 

Az SZTE START ösztöndíjprogram mellett, a szegedi egyetem számos egyéb juttatással ösztönzi államilag finanszírozott, nappali tagozatos hallgatóit. Többek között a hallgatók 90%-a szociális alapon ingyenes, féléves városi tömegközlekedési bérletet kaphat, illetve az SZTE elektronikus utalvány formájában tankönyv- és jegyzettámogatást is nyújt. Ezeken felül pedig további több mint egy tucat ösztöndíj-lehetőség érhető el az SZTE hallgatói számára, melyekről részletes tájékoztatás itt olvasható.

 

Az SZTE START ösztöndíjra pályázni a Modulo felületén keresztül lehet 2019. július 12-ig. Döntés és kiértesítés: 2019. szeptember 30.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Fűrész ZsófiaFűrész Zsófia – ÁOK – orvos

Szeged rengeteg lehetőséget nyújt a diákoknak egyaránt a szórakozás, kultúra, és a munkavállalás terén is. Annak ellenére, hogy vidéki egyetem, az oktatás színvonala eléri a pesti egyetemekét, sőt szerintem még túl is szárnyalja azokat. Nagyon szeretek itt tanulni, nagyon szeretem, hogy ilyen nyugis, barátságos maga a város is.





Major NoemiMajor Noémi – TTIK, molekuláris bionikai mérnök

Azért jelentkeztem az SZTE-re mert az országban csak két egyetemen érhető el a molekuláris bionikai mérnök szak. Mivel Szeged egyetemi város, így ezért választottam inkább Szegedet. És milyen jól is tettem! A tanároknak nagyon jó hírük van, kedvesek, segítőkészek és fiatalok. A képzés rendkívül gyakorlatias, sokszor van laborgyakorlatunk, ami igazán hasznos lesz majd a jövőben. A sok gyakorlat miatt pedig teljesen más a képzés, érdekes és izgalmas.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.