Idén is gólyatáborok várják az SZTE elsőseit

A 2014. szeptemberi iskolakezdés előtt a Szegedi Tudományegyetemen mind a 12 kara a nyár utolsó napjaiban gólyatáborral várja az elsőéves diákokat.

A gólyatáborok többnapos rendezvénysorozatok, ahol a kis gólyák játékos feladatok kereteiben ismerkedhetnek meg felsőéves szaktársaikkal, csoporttársaikkal, oktatóikkal. Mindemellett a tábor feledhetetlen szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget biztosít a Tisza-parti universitas újdonsült elsőseinek. A táborozás lényege, hogy a diákok belekóstoljanak a felsőoktatási intézmény életébe, megismerjék csoporttársaikat, hogy az első iskolai napon már ismerősökként köszöntsék egymást. A gólyatáborokban általában csapatokra osztják a leendő elsősöket, akik felsőéves csapatvezető segítségével különböző feladatok megoldásán keresztül egymással küzdenek. Emellett bemutatkoznak a karok hallgatói önkormányzatai is, melyek feladata, hogy diáktársaikat segítsék a szociális és tanulmányi ügyek intézésében, esténként pedig koncertek és bulik segítenek kipihenni a nap fáradalmait.


A Szegedi Tudományegyetem karai az alábbi gólyatáborokkal várják elsőseiket:

Karok

Dátum

Helyszín

SZTE ÁOK, GYTK és FOK

08. 09-13

Balatonakali

SZTE ÁJTK

08. 11-15.

Csongrád

SZTE ETSZK

08. 12-15.

Szeged

SZTE GTK

08. 15-18.

Cegléd Fürdő

SZTE BTK-ZMK

08. 15-19.

Sziksósfürdő

SZTE MGK-MK

08. 17-19.

Szeged

SZTE TTIK

08. 16-20.

Szeged/Csongrád

SZTE JGYPK

08. 18-21.

Szeged

 

Az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) a tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezi úgynevezett Összegyetemi Gólyatáborát, ahová a Szegedi Tudományegyetem minden fakultásának minden elsősét várják. Azok, akik a kari táborokban is részt vettek, ingyenesen látogathatnak el a háromnapos szegedi rendezvényre, a gólyáknak minden nap egyszeri meleg ételt biztosítanak terítésmentesen, óriás bogácsokból. Az SZTE 2014. évi Összegyetemi Gólyatáborának, melyet szeptember 4-6. között rendeznek, az újszegedi partfürdő ad otthont. Az Összegyetemi Gólyatáborról további információ itt.


SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Kubik_SzintiaKubik Szintia – BTK, kommunikáció-és médiatudomány MA

Vajdaságiként fontos volt számomra, hogy az egyetem közel legyen az otthonomhoz, ezért választottam a Szegedi Tudományegyetemet, illetve azért is, mert nagyon sok pozitívumot hallottam róla korábban. Szegednek több előnye van: a mérete, a pezsgése és a kedvezményei. Tökéletes mert nagyváros, de mégis kisvárosias a légkör, ami igazán hangulatossá teszi. Rengeteg kulturális program közül tudnak választani a diákok, melyek gyakran párosulnak kedvezményekkel is. Nem bántam meg, hogy idejelentkeztem, mert számtalan lehetőséget biztosít az SZTE a diploma megszerzése után is.


Linka_KrisztinaLinka Krisztina - TTIK, földrajz

Hogy miért pont Szegedet választottam? Tudom, hogy a Szegedi Tudományegyetem elég jó hírű nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is. Emellett nagyon sok ismerősöm ezt az egyetemet választotta, és szerettem volna a közelükben maradni. Földrajzszakosként fontosak voltak számomra a város természeti kincsei: a Tisza és a határtalan Alföld. A szülővárosomban, Baján szintén van egy folyó, számomra nagyon fontos, hogy a város víz mellett legyen. A szakomon természettudományokat és társadalomtudományokat tanulok, mindkettőt szeretem, de majd a természettudományok irányába szeretnék specializálódni.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.