Alkalmazott Orvostudományi Szakcsoport  --  Demonstrátori pályázat

Demonstrátori pályázat - Élettan tantárgy

Pályázat demonstrátori megbízásra

A 2014/2015-ös tanév I. félévére

 

A Kar által fogadott demonstrátorok száma: 1 fő

 

A demonstrátor feladatai:

a) az oktatási dékánhelyettes által jóváhagyott program alapján, a munkáját irányító oktató útmutatása szerint átlagosan havi 30 órában részt kell vállalnia a tantárgy oktatásában, valamint az azzal összefüggő feladatokban,

b) az oktatási dékánhelyettes döntésétől függően részt kell vennie az adott tantárgyhoz tartozó témakörben tevékenykedő tudományos diákköri hallgatók munkájának segítésében,

c) a munkáját irányító oktató iránymutatása szerint bekapcsolódik az Élettan tantárgy oktatásába. Ennek keretében a feladata különösen:

· hetente egyszer az oktató által vezetett órán hospitálni, illetve ezeken a foglalkozásokon a hallgatói gyakorlati munkát segíteni,

· hetente kétszer 45 percben órarenden kívüli demonstrátori gyakorlatot vezetni,

· tantárgyi konzultációkat segíteni, szemléltető eszközöket, anyagokat készíteni,

· félévközi számonkéréseket előkészíteni, segíteni.

 

A pályázat feltételei: a demonstrátori megbízásra pályázhat, aki az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar egészségügyi szakmacsoport képzésében (ápoló, gyógytornász, védőnő), nappali tagozaton II., III. vagy IV. évfolyamos hallgató, ha

  • a tanulmányi eredménye legalább jó rendű volt a pályázat kiírását megelőző tanulmányi félévben;
  • a meghirdetett tantárgyak közül az általa választott tantárgyból jeles (5) eredménnyel vizsgázott;
  • a magatartása példamutató, és
  • rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel.

 

A demonstrátori megbízás határozott időre szól – 2014. szeptember 1-től 2014. december 31-ig-, amely megbízás a dékán jóváhagyásával – pályázat nélkül – a következő félévben megismételhető.

 

A demonstrátor juttatásai, kedvezményei:

  • A demonstrátor feladata ellátásáért hallgatói munkadíjban részesül. A hallgatói munkadíj havonta a mindenkori havi teljes munkaidőre megállapított legalacsonyabb minimálbér 20 %-a.
  • A demonstrátori megbízás a kollégiumi elhelyezési kérelem, a Köztársasági Ösztöndíjra pályázók rangsorolása, külföldi hallgatói csere illetve szegedi gyakorlóhelyek odaítélése esetén előnyt jelent.

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2014. június 30.


A pályázat tartalmazza:

1) A pályázó szakmai önéletrajzát.

2) A tanulmányi eredményekre vonatkozó igazolást a Tanulmányi és Oktatásszervezési Iroda illetékes előadójának aláírásával.

3) A pályázott demonstrátori munka irányítását végző oktató nyilatkozatát a pályázónak a feladatra való alkalmasságáról.

4) A közösségi munkavégzésre vonatkozó igazolást az érintett közösség (pl. HÖK, TDK, KOB stb.) vezetőjének aláírásával.

 

A pályázatot egy példányban az Oktatási dékánhelyetteshez kell benyújtani.

A pályázatokról a Dékán, az Oktatási dékánhelyettes és tantárgy oktatója, valamint a Kari Tudományos Bizottság és a Kari Hallgatói Önkormányzat véleményének figyelembevételével dönt. A pályázatot nyert hallgató írásbeli értesítést kap 2014. július 30-ig.

P1000859_230x154.png

Legolvasottabb

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

Rendezvénynaptár *

    Címkefelhő