Ápolási Tanszék  --  Demonstrátori pályázat

Demonstrátori pályázat

Demonstrátori pályázat 2013/2014. tanév I. félévére

Pályázat demonstrátori megbízásra

A 2014/2015-ös tanév I. félévére

 

A Tanszék által fogadott demonstrátorok száma: 2 fő

A demonstrátor feladatai:

a) a tanszékvezető által jóváhagyott program alapján, a munkáját irányító oktató útmutatása szerint átlagosan havi 30 órában részt kell vállalnia a tanszéken folyó munkákban, ebből heti 4 órában a közvetlen tanszéki munkában,

b) a tanszékvezető döntésétől függően részt kell vennie a tanszéken tudományos diákkörben tevékenykedő hallgatók munkájának segítésében,

c) a tanszék illetve a munkáját irányító oktató(k) iránymutatása szerint bekapcsolódik az „Az egészséges ember alapvető szükségletei” c. kurzus oktatásába.

Ennek keretében a feladata különösen:

· gyakorlatok, előadások előkészítése,

· gyakorlatok, szemináriumok önálló vagy részben önálló vezetése,

· a hallgatók órán kívüli önálló munkájának segítése, felügyelete

· tantárgyi konzultációk segítése, szemléltető eszközök, anyagok készítése.

 

A pályázat feltételei: a demonstrátori megbízásra pályázhat, aki az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Ápoló Szak, nappali tagozatos II., vagy III. évfolyamos hallgatója, ha

  • a magatartása példamutató, és
  • rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel, és
  • a tanulmányi eredménye legalább jó rendű volt és az adott tantárgyból kiváló eredmény ért el a pályázat kiírását megelőző tanulmányi félévben és
  • érdeklődik a pályázati kiírásban érintett tantárgy iránt,
  • középszintű angol nyelvtudással rendelkezik.

 

A demonstrátori megbízás határozott időre szól.

A demonstrátor juttatásai, kedvezményei:

  • A demonstrátorok feladatuk ellátásáért havonta bruttó 16.900 forint ösztöndíjban részesülnek.
  • A demonstrátori megbízás értékelésre kerül a Köztársasági Ösztöndíj pályázatnál, előnyt jelent a kollégiumi elhelyezési kérelemnél, külföldi hallgatói csere illetve szegedi gyakorlóhelyek odaítélése esetén.

 

A pályázat és önéletrajz benyújtásának határideje: 2014. június 27.

A pályázatot a Tanszék vezetőjéhez kell benyújtani.

A pályázatokról a Dékán, a Tanszék Vezetője, a Kari Tudományos Bizottság és a Kari Hallgatói Önkormányzat véleményének meghallgatása után 10 napon belül dönt.

Kep_007_230x154.png

Legolvasottabb

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

Rendezvénynaptár *

    Címkefelhő