Kossuth Zsuzsanna Kamarai Díjban részesült oktatóink méltatása

Dr. Barnai Mária
Dr. Barnai Mária 1979-es gyógytornászi végzettség megszerzését követően Borsod Megyei Kórházban dolgozott a betegellátás területén. Az utánpótlás nevelésében 1985-től vesz részt, először Miskolcon majd 1995-től Szegeden. 2000-ben főiskolai adjunktusként, 2002-től főiskolai docensként, 2006-tól tanszékvezetőként majd 2010-től kari dékánként vesz részt az utánpótlás nevelésében.
A doktori értekezését 2008-ban védte meg.
Oktatói tevékenysége során számos tanfolyamot és tudományos rendezvényt szervezett, számtalan magyar és idegen nyelvű előadást tartott meg illetve cikket írt.
Oktatott tantárgyai többek között: mozgásvizsgálat; fejlődésneurológia – neurohabilitáció; légzési- keringési fizioterápia; edzéselmélet és módszertan; terhelés-élettani vizsgálatok; manuálterápia; lágyrész mobilizációs technikák.
Majd egy tucat szakmai szervezet tagja volt illetve jelenleg is az.
2004-ben és 2008-ban megkapta a „Legjobb oktató” díjat.
Több mint 3 évtizedes szakmai pályafutása alatt a gyógytornászi társadalom utánpótlás nevelésében és szakmai fejlődésében maradandót alkotott.

Rantalné Szabó Márta
Rantalné Szabó Márta 1972-ben kezdte pályafutását az egészségügy területén. 1976-ban szerezte meg az egészségügyi védőnő képesítését a Szegedi Állami Védőnőképző Intézetben. 1985-ben főiskolai végzettséget szerzett az OTKI Főiskolai Kar Kiegészítő Tagozatán. 1986-ig területi védőnőként dolgozott Csongrádon, majd Szegeden. Ezt követően a KÖJÁL-nál, később a Családvédelmi Szolgálatnál, majd az ÁNTSZ-nél tevékenykedett. A változatos munkaterületeken szerzett tapasztalatait 1994-től adta át a hallgatóságnak a Szegedi Tudomány Egyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán 2014-es nyugdíjba vonulásáig.
Oktatói tevékenysége a védőnői munka személyiségfejlesztésére fokuszált. A védőnő hallgatók pályaorientációját, személyiségfejlesztését végezte. A védőnői munkát nem csak szakmának, hanem hivatásnak is tekintette. A hallgatókkal a szakma szépségét és nehézségeit is megismertette.
Az elmúlt húsz év alatt közel 3000 hallgató oktatásában, és 5 évfolyam vezetésében, több száz hallgató szakdolgozatának konzulenseként, opponenseként vett részt. Azon kevés magyar szakdolgozói végzettségű kolléga közé tartozik, aki tankönyv megírásával járult hozzá a hivatásunk fejlődéséhez.

Dr. Tulkán Ibolya
Dr. Tulkán Ibolya 1980-ban kitüntetéssel végzett védőként, ezt követően a Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskolában előbb általános ápolói-asszisztensi, majd gyermekápolói végzettséget szerzett. 1992-ben pedagógia, majd 2003-ban, orosz nyelvtanári diplomát szerzett. 2010-ben a Semmelweis Egyetemen summa cum laude eredménnyel védte meg doktori disszertációját.
1974-ben kezdett dolgozni betegellátás területén, különböző felelősségi szinteken, mint segédápoló, ápoló, osztályvezető ápoló.
1987 óta dolgozik a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán illetve a kar jogelődjén. Ápolásszakmai tantárgyak oktatásával ápoló, védőnő, gyógytornász, dentálhigiénikus hallgatók képzésében vesz részt. Széles ápolásszakmai látókörét számos külföldi tanulmányúttal tovább bővítette. Nemzetközi, bilaterális kapcsolatok keretében érkező hallgatók és oktatók szakmai programjának szervezését is odaadással végzi. Két ápolástan tankönyv elkészítésében működött közre.
Ő az az oktató, aki nem zárkózik be a tudomány elefántcsont tornyába, hanem az oktatása során az elméleti ismeretek átadását a gyakorlat oldaláról közelíti meg. Az ápolói hitvallása minden hallgatónak iránymutatást adhat, hogy kikerülve az iskolapadból miként is kell a szenvedőkön és a betegeken segíteni.

IMGP1003_230x154.png

Legolvasottabb

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

Rendezvénynaptár *

    Címkefelhő