Információk  --  Hallgatóknak  --  Pályázatok  --  Belföldi ösztöndíjak  --  SZTE Sófi Ösztöndíj

SZTE Sófi József Ösztöndíj

Sofi_logo

ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

A szegedi egyetemen 14 éve működik a Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatók anyagi támogatása ösztöndíjak által. Az SZTE Szegedi Tehetségpont részeként működő Sófi Ösztöndíj további fontos feladatának tekinti a fiatal tehetségek teljesítményének erkölcsi elismerését, és jövőbeni életpályájuk nyomon követését, elősegítését.


Az alapítvány eddig 14 millió forint tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazta a szegedi egyetem legjobbjait. Az elnyerhető ösztöndíjak értékét növeli, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszter 2008-ban a repüléstudomány és rakétatechnika tudósáról elnevezett Kármán Tódor díjjal ismerte el az alapítvány munkáját, amely a társadalmi felelősségvállalás területén adható legrangosabb állami kitüntetés. A Sófi Alapítvány egyedülálló tevékenységével és komplex értékelési rendszerével elérte, hogy ösztöndíja a legnagyobb hallgatói elismerésnek számít a magyar felsőoktatásban.

 

A pályázat feltételeit teljesíteni képes hallgatóknak már elsőévesként is érdemes megpályázni az ösztöndíjat, ugyanis a későbbi évek pályázatain mindez pluszpontokat jelent. Továbbá minden pályázó automatikusan a Sófi Tehetséggondozó Kör és az SZTE Szegedi Tehetségpont hallgatói közösség tagjává válik, s ezáltal jogosulttá lesz az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokra: ingyenes jogi tanácsadás, kedvező banki és pénzügyi szolgáltatások, interdiszciplináris programokban való részvétel. A Sófi Tehetséggondozó Kör tagjai ingyenes és kedvezményes belépőjegyeket kapnak koncertekre, színházi előadásokra, múzeumi és képzőművészeti kiállításokra, sporteseményekre és egyéb rendezvényekre. Az ezzel kapcsolatos részletek megtalálhatók a www.sztehetseg.hu honlapon.


A pályázat feltételei:

1. Az alapítvány ösztöndíjait a Szegedi Tudományegyetem minden hallgatója megpályázhatja, aki BSc/BA, MSc/MA vagy osztatlan képzés bármelyik évfolyamán, nappali tagozaton, állami vagy költségtérítéses rendszerben tanul, és egy félévre vetített hagyományos tanulmányi átlaga 4,00 felett van az eddig elvégzett szemeszterek tekintetében. A pályázat benyújtásának feltétele még, hogy előzetesen regisztrálni kell a SZTEhetség honlapon: http://www.sztehetseg.hu/Reg/Form/sztetehetseg

 

2. A pályázati űrlapot számítógéppel (nem kézírással) kell kitölteni, amely itt letölthető: pályázati űrlap


3. A pályázati űrlapon szerepeltetni kell a pályázó személyi adatait, fényképes szakmai önéletrajzát, az elvégzett szemeszterek tanulmányi átlagait, a megszerzett nyelvvizsgákat, az elért tudományos eredményeket (Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) és helyi TDK helyezések, tudományos közlemények, konferencia előadások, poszterek), egyéb ösztöndíjakat és elismeréseket (pl. Sófi Ösztöndíj, Köztársasági Ösztöndíj, Városi Ösztöndíj, Szent-Györgyi Ösztöndíj, Demonstrátori ösztöndíj, stb.), és a pályázó témavezetőjének ajánlását. A család egy főre eső havi átlagjövedelmét azért kell feltüntetni, mert az elsődleges értékelés (eredmények és tehetség) alapján hasonló jelöltek között a pályázó anyagi helyzete a másodlagos differenciálási szempont.

 

4. A kitöltött pályázati űrlaphoz csatolni kell a 3. pontban leírt eredményeket igazoló iratok fénymásolatát:

A. ETR Hallgatói Törzslap a Tanulmányi Osztály által hitelesítve

B. Nyelvvizsga bizonyítványok

C. Helyi TDK és OTDK eredmények oklevelei

D. A tudományos közlemények első oldala, konferenciák (előadások, poszterek) programja

E. Ösztöndíjak és elismerések oklevelei

F. A pályázók témavezetőjének ajánlása

A pályázat csak a fenti mellékletekkel együtt érvényes!

 

5. A pályázatok benyújtási határideje: 2015. február 12. (csütörtök) 12 óra. A mellékletekkel kiegészített pályázati űrlapot két példányban kell eljuttatni Bálint Réka, SZTEhetségpont koordinátor részére (6722, Szeged, Honvéd tér 6. iroda: 34. sz.). A kitöltött pályázati űrlapot word dokumentum formátumban is el kell küldeni a következő e-mail címre: jozsefsofi@gmail.com (ez is az érvényesség szigorú feltétele!).


6. A pályázatokat az alapítvány kuratóriuma bírálja el, és a legjobb 5 jelöltnek ítéli oda a fejenként 200.000 Forintos ösztöndíjakat. További 5 pályázó fejenként 50.000 Ft különdíjban részesül. Az ösztöndíjak rangját, értékét növeli, hogy a Szegedi Tudományegyetem nemzetközileg is elismert, kiemelkedő professzorai, tudósai alkotják a díjakat odaítélő kuratóriumot. Az alapítvány 2015. április 30-ig e-mail-ben értesíti a nyertes pályázókat. Hagyományt teremtettünk abból, hogy a díjakat a magyar kulturális élet kiválóságai (2007: Jancsó Miklós filmrendező, 2008: Törőcsik Mari színművésznő, 2009: Sebestyén Márta népdalénekesnő 2010: Szabó István Oscar-díjas filmrendező, 2011: Jókai Anna írónő, 2012: Jankovics Marcell rajzfilmrendező, 2013: Szörényi Levente zeneszerző és előadóművész, 2014: Vásáry Tamás karmester és zongoraművész) adták át. 2015. júliusi díjátadó ünnepségre is illusztris közéleti személyiséget várunk. Az alapítvány 2015. július 31-ig utalja át az ösztöndíjak összegét a tíz díjazott hallgató bankszámlájára.

 

7. A pályázat részleteivel kapcsolatban az alapítvány alapítójától, Sófi Józseftől a következő e-mail címen lehet információkat kérni: jozsefsofi@tvn.hu

 

Minden pályázónak sok sikert kíván:

az SZTE Sófi József Alapítvány Kuratóriuma

 

Szeged, 2014. november 29.



Az SZTE Sófi Ösztöndíjat odaítélő Kuratórium tagjai:

 

A Kuratórium Elnöke: Prof. Dr. Visy Csaba Egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék

 

A Kuratórium Tagjai:

1. Prof. Dr. Benedek György Egyetemi tanár

SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Élettani Intézet

 

2. Prof. Dr. Dux László Tanszékvezető egyetemi tanár

SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Biokémiai Intézet

 

3. Dr. Farkas Beáta Tanszékvezető egyetemi docens

SZTE, Gazdaságtudományi Kar, Pénzügyek és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete

 

4. Prof. Dr. Fülöp Ferenc Tanszékvezető egyetemi tanár, Akadémikus

SZTE, Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszerkémiai Intézet

 

5. Prof. Dr. Jakab Éva Tanszékvezető egyetemi tanár

SZTE, Állam-és Jogtudományi Kar, Római Jogi Tanszék

 

6. Prof. Dr. Hatvani László Akadémikus, egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Analízis Tanszék

 

7. Prof. Dr. Hernádi Klára Egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék

 

8. Prof. Dr. Hetényi Magdolna Akadémikus, egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék

 

9. Prof. Dr. J. Nagy László Tanszékvezető egyetemi tanár

SZTE, Bölcsészettudományi Kar, Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék

 

10. Prof. Dr. Kerek Ferenc Egyetemi tanár

SZTE, Zeneművészeti Kar, Zongora Tanszék

 

11. Prof. Dr. Kevei Ferencné Egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék

 

12. Prof. Dr. Rakonczay Zoltán Egyetemi tanár

SZTE, Fogorvostudományi Kar, Fogpótlástani és Orális Biológiai Tanszék

 

13. Prof. Dr. Szabó Gábor Egyetemi tanár, Akadémikus, az SZTE Rektora

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék

 

14. Prof. Dr. Szörényi László Egyetemi tanár

SZTE, Bölcsészettudományi Kar, Klasszika-filológia és Neolatin Tanszék

 

15. Prof. Dr. Szőnyi György Endre Egyetemi tanár

SZTE, Bölcsészettudományi Kar, Angol Tanszék

 

16. Prof. Dr. Tamás Gábor Akadémikus, Egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék

 

17. Prof. Dr. Vécsei László Akadémikus, Tanszékvezető egyetemi tanár

SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Neurológiai Klinika

P1210074_230x154.png

Legolvasottabb

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

Rendezvénynaptár *

    Címkefelhő