ETSZK Hírarchívum  --  ETSZK 2014. Április

Európa-bajnokként az ETSZK-n

KM_nyito

Köteles Mária Szentpéterváron Európa-bajnok lett az Ifjúsági és Junior Erőemelő Európa bajnokságon.

2014. április 18.

Köteles MáriaMúlt hétvégén (2014. április 9-13.) zajlott Szentpéterváron az Ifjúsági és Junior Erőemelő Európa Bajnokság, ahol Köteles Mária II. éves ápoló szakos hallgatónk képviselte a Magyarországot és az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kart.

Az Európa Bajnokságon 3 arany- és 1 ezüstérmet szerzett. Guggolásban (200 kg-os teljesítménnyel), fekvenyomásban (170 kg) elért első helye illetve a felhúzásban (177,5 kg) szerzett második helye azt jelentette, hogy az összetettben is sikerült mindenkit maga mögé utasítani, impozáns 547,5 kilogrammos teljesítménnyel.

Vele készítettünk riportot.

Először is gratulálunk ehhez a szép eredményhez! A sportágat elnézve, felmerül a kérdés, hogyan lesz valakiből erőemelő?

A történet elég rövid: 2009-ben az egyik szomszédomat elkísértem egy edzésre, ahol puszta kíváncsiságból kipróbáltam a súlyokat. Ekkor a barátnőm edzője látott bennem lehetőséget, megkérdezték, hogy van-e kedvem komolyan foglalkozni ez erőemeléssel. Megtetszett a sportág, így az egyszeri edzőterem látogatásból rendszeres program lett.

Európa bajnoki címet viszont nem lehet egyik napról a másikra szerezni. Milyen egyéb eredmények előzték ezt meg országosan illetve nemzetközi porondon?

Négy örökös ifjúsági csúcs birtokában vagyok, jelenleg a + 84 kilogrammos súlycsoport RAW junior fekvenyomó magyar csúcsát tartom. Kétszeres ifjúsági, hétszeres junior és háromszoros Magyar bajnok vagyok.

Ezen túl az Erőemelő Európa-bajnokságon ezüstérmes lettem, a Duna-kupán – ami egy közép-európai erőemelő verseny – mind összetettben, mind fogásonként külön-külön aranyérmet szereztem. A Junior Fekvenyomó Világbajnokságon szintén a dobogó legfelső fokára állhattam. Fő sportágam mellett kipróbáltam magam Magyarország első Erős Nő (Strongwomen) versenyén, ahol 1. helyezett lettem. Súlycsoportomban az erőemelő világranglista 16. helyén állok, fekvenyomásban pedig a 8. helyet érdemeltem ki a fenti eredményeimmel. A tavalyi évben hazánk legjobb női erőemelője lettem.

 

A versenysport mellett a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán tanulsz. Összeegyeztethető a kettőt?

Teljesen! A sportolást (főleg ezt a sportágat) ilyen szinten nem lehet kitartás nélkül űzni. Amit sport közben megtanultam, tudom alkalmazni a tanulmányaimban is. Természetesen mindkét tevékenység sok időt és energiát igényel. Az oktatóim tudják, hogy sportolok, és hogy időnként versenyekre kell utaznom. Ezt jól tolerálják, igaz én is igyekszem a versenynaptáramat és az órákról való távolmaradást szinkronba hozni. Az ápolói munka gyakorlatközpontú, így nem lehet mindent csak könyvekből megtanulni. Ezért természetes, hogy a versenyek miatt kimaradt gyakorlati órákat pótolom.

Hallgatótársaid miként viszonyulnak hozzád illetve ehhez a nem éppen hétköznapi sportághoz?

Az erőemelés nem olyan populáris sport, mint mondjuk a foci. Így a társaim nem is igazán ismerik ezt, ezért sok kérdést kapok tőlük. Szívesen mesélek nekik, hátha kedvet kapnak páran hozzá.

Illetve, mivel sportedzői végzettségem is van, szívesen adok tanácsot azoknak akik kérik, segítek nekik abban, hogy egészségesebben éljenek, karbantartsák magukat.

Mennyire sérülésveszélyes ez a sportág?

Természetesen, mint minden sportban, itt is előfordulhatnak sérülések. Húzódások, izomszakadások benne vannak a pakliban. De szerencsére, eddig ezek engem elkerültek. Gyorsan le is kopogom! A véletlen balesetek viszont sajnos vannak. Nemrég sikerült felbuknom az egyenetlen járdán, ott a csuklom kicsit megsérült. Ezt a szentpétervári versenyen is éreztem, de remélem sem a felkészülésben, sem a következő versenyen nem fog hátráltatni!

Hol és mikor lesz a következő verseny?

Rodbyben, Dániában lesz világbajnokság, közel egy hónap múlva. Május 20-24 között kerül majd megrendezésre.

Valamelyik sportadón lehet majd követni?

Nem, sajnos nem szoktak közvetíteni ezekről a versenyekről. Az erőemelés nem olimpiai sportág, így elég minimális a megjelenési lehetőségünk. Online – a goodlift.info oldalon - viszont minden gond nélkül tudjátok követni a világbajnokságot is illetve az egyéb versenyeket is.

Nem túl ismert és nem olimpiai sportág. A felkészülésben ez mennyire érezhető? Mennyire lehet csak a súlyokra koncentrálni?

Ezt a sportágat az állam egyáltalán nem támogatja, ezért egyéni szponzoráció zajlik. A versenyzés minden költségét magunknak kell előteremteni, kezdve a nevezéstől, az utazásig, szállásig. Például a nyári Johannesburgi világversenyre ezért is lesz nehéz eljutni.

Itt is szeretném megköszönni a Karnak, hogy sokat segítenek és támogatnak eredményeim elérésében!

Meddig lehet ilyen szinten ezt a sportot űzni? Mik a célkitűzések?

Amíg junior korosztályban - 23 éves kor a felső korhatár - indulhatok, addig mindenképp szeretném folytatni. Célom, hogy a korosztály európai és világcsúcsa is az én nevemhez fűződjön. Ez jelenleg 182,5 kg illetve 190 kg, ezeket mindenképp szeretném megdönteni.

Két év múlva kézhez veheted majd az ETSZK-n szerzett, ápolói okleveledet. Utána hogyan tovább?

Igazából a szülésznői pálya vonz, azzal szeretnék foglalkozni. Remélem, hogy mire végzek ápolóként, lehetőségem lesz az ETSZK-n szülésznői végzettséget is szerezni.

De távolabbi céljaim között szerepel, hogy az ápolás területén MSc illetve doktori végzettséget szerezzek.

Sok sikert kívánok a továbbiakban, köszönöm a beszélgetést!

Mariánovich Dániel

P1080680_230x154.png

Legolvasottabb

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

Rendezvénynaptár *

    Címkefelhő