Az SZTE ETSZK Oklevélátadó Ünnepségére 2012. június 29-én került sor a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
Az SZTE ETSZK Oklevélátadó Ünnepségére 2012. június 29-én került sor a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Az ünnepségen 80 hallgató vehette át oklevelét ápoló, gyógytornász és védőnő szakirányon, szociális munkás alapszakon.
Az ünnepségen a hagyományoknak megfelelően egyetemi és kari kitüntetések kerültek átadásra, melyet gyémánt és arany díszoklevelek átadása követett. Ezt azon védőnők kaphatják, akik 60 illetve 50 éve végeztek Karunk elődjében, a Szegedi Állami Védőnőképző Iskolában.
Az egyetem nevében professzor Dr. Rácz Béla általános rektorhelyettes úr köszöntötte a végzős hallgatóinkat, melyet Dr. Barnai Mária dékánasszony ünnepi beszéde követett.
A végzős hallgatók nevében Fekete Marietta IV. éves védőnő hallgató búcsúzott az Egyetemtől, a Kartól, az oktatóktól. A végzősök esküjét Saághy Hedvig, IV. éves gyógytornász hallgató olvasta fel.
Az oklevélátadó ünnepségeink fényét 2008 óta emeli a Kar zenekara, az ETSZK Band. Az idei évben két tavaly végzett hallgatónk - Pósa Tímea és Szerencsés Ferenc - előadását hallgathatták meg az ünnepség
résztvevői.